Egészségpénztári számla: miért érdemes?

Hasznos infók Kiemelt

Egy baba körül rengeteg a kiadás, nincs olyan szülő, aki ne örülne egy kis plusz pénznek, amit a kicsire fordíthat. Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy évente akár 150 ezer Forintot is kaphatsz az államtól, amelyből mosható pelenkát is vásárolhatsz?

Röviddel első gyermekünk születése előtt javasolta egy ismerősöm, hogy nyissak önsegélyező pénztári számlát, amely valóban sokat segített a szülés körüli költségekben. Ahogy jobban utánajártam, kiderült, hogy a szülés pénzügyi támogatása csak a kezdet, így azóta is javasoljuk mindenkinek ezt a lehetőséget, hiszen aki nem él vele, évente aktív keresőnként 150 ezer Forinttól esik el. Pontosabban befizeti az államnak személyi jövedelemadóként, miközben pelusokra és egyéb, gyermekünk és saját egészségünk érdekében amúgy is felmerülő költségekre is fordíthatná.

Az úgynevezett önsegélyező pénztárakba magánszemélyként befizetett összeg 20%-a adókedvezményként megkapható támogatásként az államtól. A támogatás felső határa évente 150 ezer Forint, ez 750 ezer Forint befizetésével érhető el. Ezt természetesen nem feltétlenül kell egyben befizetni, a kedvezmény utólag, az előző évi összesítés alapján egyben kerül jóváírásra. A befizetés történhet átutalással, pénztári készpénzes befizetéssel, de egyes pénztárak online bankkártyás megoldást is kínálnak. Az állam természetesen nem bármire adja a pénzt; a befizetések támogatással növelt összegét csak bizonyos termékekre és szolgáltatásokra költhetjük el. Ennek listája tipikusan a pénztárak oldalán érhető el, számunkra releváns például, hogy pelenkára, azon belül mosható pelusra is fordítható.

A pénz kivételének legszélesebb körben használható módja a számla ellenében történő utólagos kifizetés, azaz vásárláskor a szokott módon először kifizetjük a terméket vagy szolgáltatást, ez lehet készpénz, bankkártya, átutalás, akármi. Ami fontos, hogy a pénztár által megszabott adatokkal (pl. pénztár vagy saját nevünkre/címünkre) kell számlát kérni, majd ezt postán vagy személyesen eljuttatni a pénztárhoz. Természetesen a postaköltségek féken tartása érdekében lehet csoportosítani a számlákat; általában 90-120 nap áll rendelkezésünkre a számla kiállításától számítva. Ezt követően a pénztár tipikusan átutalással juttatja el hozzánk a számlák összegét, de van, ahol postai kifizetést is vállalnak.

Sok pénztár kínál bankok által kibocsátotthoz hasonló plasztikkártyát is, mellyel szerződött partnereiknél egyszerűbb a vásárlás. A formai hasonlóság nem véletlen: ugyanúgy POS terminálon át történik a fizetés PIN kóddal vagy aláírásunkkal hitelesítve, készpénzmentes a tranzakció, azonban az elfogadóhely (pl. gyógyszertár) közvetlenül a pénztárral rendezi az elszámolást, mi pedig azonnal hazavihetjük a termékeket. Hátránya a szűkebb elfogadói kínálat mellett az, hogy webáruházakban nem alkalmazható, de szerencsére számlát mindenhol lehet kérni.

A pénztárak a törvényi kereteken belül azonos feltételeket kínálnak, így egymással a kiegészítő szolgáltatásokban igyekeznek versenyezni. Aki szereti az otthoni, önkiszolgáló ügyintézést, annak sokat segíthet az online webes felület: az önsegélyező pénztár honlapján jelszavammal belépve folyamatosan követhetem, mennyi pénzt érdemes még befizetni a támogatás kihasználásához, és hogy áll az egyenlegem. Ezen kívül a plasztikkártya adott esetben további kedvezményeket biztosíthat szerződött partnerekkel, ezek listája is elérhető a szolgáltató oldalán. Érdemes utánaolvasni és kiszámolni, hogy az egyes pénztárak ajánlatai közül a saját szokásaink alapján melyik esetében járunk a legjobban.

Természetesen a pénztárak sem non-profit intézmények, ÖP-nként változó, hogy ki mennyit és milyen formában von le költségként a befizetett összegekből. Érdemes ennek is utánajárni, de a 20% állami támogatásnak általában kisebb részét teszik ki az ilyen levonások, így még harmadával számolva is évi 100 ezer Forintot nyerhetünk aktív keresőnként. Az aktív keresőt azért emeljük ki, mert a levonás SZJA-ból történik, azaz olyannak érdemes nyitnia számlát, aki ilyen módon (is) adózik.

A pénztárak január 31-ig küldik el az előző évről szóló adóigazolást, ez alapján tudjuk az adóbevallásba beírni, hogy mennyi visszatérítésre vagyunk jogosultak. Mint azonban feljebb is már írtuk, az adójóváírást a NAV feldolgozást követően közvetlenül az ÖP számlánkra utalja, tapasztalatunk alapján a bevallás leadása után egy hónappal. Ezt követően az adókedvezménnyel növelt egyenlegünkkel pont ugyanúgy rendelkezhetünk, mintha mi fizettük volna be, ennek menetét és megkötéseit fentebb részleteztük. Fontos, hogy a kedvezmény igénybevétele jelenleg nem lehetséges a NAV általi adóbevallás készítéssel, ehhez mindenképp ki kell tölteni egy teljes adóbevallást, mivel a NAV nem értesül más úton a számlád létezéséről. Ha bevallásodat könyvelőd vagy munkaadód készíti, mindenképp szólj neki a pénztári befizetésedről és juttasd el hozzá a pénztár által kiadott igazolást.

Reméljük, sikerült kedvet csinálni ehhez a hasznos megtakarítási módszerhez, az alábbiakban összefoglaltunk néhány kérdést, amit ismerősök gyakran feltesznek nekünk, mikor először hallanak tőlünk az önsegélyező pénztárakról.

Milyen előnyei vannak a pénztári tagságnak?
Évente akár 150 ezer Forint adókedvezmény vehető igénybe, amelyet többek között pelenka vásárlással is érvényesíthetünk.

Nem fogok évente 900 ezer Forintot pelusokra költeni, hogyan használhatom ki a teljes keretet?
A pénztárak sok egyéb más dolgot is engednek elszámolni, például tápszert, popsitörlőt, légzésfigyelőt, stb. Természetesen nincs babatermékekre korlátozva a dolog, ha például van szemüveges a családban, neki is elszámolhatók az ezt illető (általában nem éppen alacsony) költségei. Végül a pénztár „önsegélyező” megnevezésének megfelelően ha 180 napot benn tölt a pénzünk, kivehető bizonyos egyéb célokra is, például születésnél akár 1 millió Forint számla nélkül, születés után pedig GYES/GYED/CSED kiegészítéseként megkapható a korábbi fizetés és a lecsökkent jövedelem közti különbözet.

Ennyi pénzt biztosan nem fogunk tudni befizetni, úgy is megérheti nekünk az ÖP, ha csak havi 10 ezer Forintot tudunk így félretenni?

Igen! Érdemes megnézni, hogy a pénztár ír-e elő minimumot, és ha igen, mennyit, de általában ez sem jelent havi pár ezer forintnál többet, és a 20%-os adójóváírás mindenképpen jár.

Jár ez nekem plusz költségekkel?
A pénztárak az állami támogatás egy részét fordítják működési költségekre, érdemes előre tájékozódni, hogy melyik ÖP ajánlatával jársz a legjobban, figyelembe véve a költségeket és a kedvezményeket.

Miben más ez az egészségpénztártól?
Más termékekre és szolgáltatásokra számolható el, némi átfedéssel, azaz van olyan, amelyet mindkettő elfogad, de van, amit csak az egyik. Az adókedvezmények terén is hasonlóak a feltételek, azonban fontos, hogy ezek nem vonhatók össze tetszőleges mértékben.

Csak most hallottam a lehetőségről, érdemes lehet még számlát nyitnom?
Érdemes, mert az adókedvezmény a befizetés után jár, az akár következő év(ek)ben is elkölthető, azaz nem tűnik el (sőt, egyes pénztáraknál kamatozik is). Gyermekeink életének több szakaszát is támogatja a pénztárakon keresztül az állam, óvodások és iskolás korúak esetén például ruházat, tankönyv, tanszer is elszámolható lehet. Később egyetem/főiskola idején tandíj, kollégium, albérlet terén is segíthet a számlán lévő pénz. Amennyiben a családban egy adott évben valami miatt még sincs lehetőség elszámolni költséget, lekötésre is van lehetőség, mely +10% adókedvezménnyel jár.

Kinek a nevére kell számlát kérnem?
Ezt a pénztárad fogja megmondani, van, ahol a számlatulajdonos nevét és címét kell megadni, mások a pénztár adatait és tagi azonosítót kérnek. Fontos, hogy erről tájékozódj előre, és mindig rögtön ellenőrizd (fizikai vásárlás esetén a helyszínen, webshopnál a számla átvételekor) az adatok helyességét.

Olyat lehet, hogy a férjem nyitja a számlát, de az általam vett mosipelusokat számoljuk el rajta?
Természetesen, a számlát kérjétek a férjed nevére vagy tagi azonosítójára, a pénztár elvárásától függően.

2 thoughts on “Egészségpénztári számla: miért érdemes?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük